Kosárfonás
Aranyos Ferenc kosárfonó
A vesszőfonás fák, bokrok fiatal ágainak sövénnyé vagy használati tárgyakká történő földolgozása. A vesszőfonás technikáját a magyarság jóval a honfoglalás előtt ismerte. A durvább munkájú, hámozatlan vesszőt használó kaskötést a folyók, vizes területek és erdők közelében élő falusi lakosság házi munkaként végezte.
Újszentmargitán élt Aranyos Ferenc, aki e mesterséget a faluban utoljára. A vesszővel kisgyermekként került kapcsolatba. Az alapvető fonási technikákat nagyapjától, Ruszó Gusztávtól leste el. Az apró hulladékot szedte össze nagyapja keze alól. Már 8-9 évesen készített apróbb tárgyakat, majd ahogy a kézügyessége fejlődött egyre bonyolultabb fogásokkal és technikákkal készült tárgyakkal is megpróbálkozott. A közel 50 év alatt rengeteg tárgyat készített: fás kosarakat, üvegeket, korsókat díszített, asztalokat, foteleket, varsákat, s régi szekérre való faroskasokat is. Két évig dolgozott fonodában, s nagyon szerette, hogy szervezett keretek között mívelhette e elfeledésre ítélt ősi mesterséget. Nagy problémát jelentett számára az is, hogy nehéz volt jó alapanyaghoz jutni, megszűntek a vesszőtermelők, s a meglévő alapanyagot adó növényzet is elvénült, gondozást igényelne.
Mindezek ellenére szerette ezt a tevékenységet, s igen nagy örömmel végezte. Rendezvényeinken szívesen mutatta be a kosárkötés munkafolyamatait. Sajnos a családban, a környezetében nem volt olyan ember, akinek továbbadhatta volna tudományát, s amelyet a síron túlra is magával vitt.