Újszentmargitai Hagyományőrző, Műemlékvédő és Településfejlesztő Alapítvány

Őseidnek szent nevéhez,nemzetednek gyökeréhez, tesvér ne légy hűtlen soha

Világrekord, három napig szólt a nóta Újszentmargitán

prozamondokep.jpg

Újszentmargita Község Önkormányzata 2009-ben negyedik alkalommal rendezte meg a Margitai Sokadalmat. A három napig tartó rendezvény-sorozat fő eseménye a magyar nóta és népdal éneklésre irányuló maratoni rekordkísérlet volt, melynek során 20 település mintegy 500 fellépője próbálta megdönteni egy májusi, alig valamivel több, mint 50 órás folyamatos csoportos népdaléneklési rekordot. A rekordkísérlet ötletét a 2008 őszén a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat által "Régi nóta, híres nóta" címmel megrendezett nótaéneklő verseny adta. A rekord megdöntését nehezítették a szigorú szabályok, melynek betartását a Magyar Rekordszövetség képviselője ellenőrzött: ahhoz, hogy érvényes legyen a rekord, nem lehetett két dal között öt másodpercnél hosszabb szünet, s négy órán belül kétszer nem csendülhetett fel ugyanaz a nóta sem. A rekord-döntési kísérletben nemcsak kórusok és népdalkörök vettek részt, voltak egyéni indulók is, s egyszerre két színpadon felváltva szóltak az ismert és kevésbé ismert nóták, népdalok. A rekordkísérlet 2009. július 12-én, vasárnap este 21 óra 07 perckor, 3307 perc folyamatos éneklés után zárult, felállítva ezzel az új magyar és világrekordot. A maratoni éneklés ideje alatt több, mint 2500 magyar nóta és népdal csendült fel Újszentmargitán, a legfiatalabb énekes mindössze öt, a legidősebb pedig hetvenhét éves volt.

A rekord sikerének záloga az az összefogás volt, mely a hungaricumnak számító magyar népdal és nóta iránt elkötelezett embereket Újszentmargitára hozta.  Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik részesei voltak a világrekord felállításának.

Fellépő csoportok:

Százszorszép Dalkör Újszentmargita

Józsai Népdalcsoport

Cserfa Népdalkör Görbeháza

Cserfes Népdalkör Görbeháza

Margitai Borisszák

Nótatanoda" Hajdúnánás

Hagyományőrző Néptánc Egyesület Tiszacsege

"Hajdú Bokréta" Hagyományőrző Csoport Hajdúnánás

Hajdúbagosi Őszirózsa Népdalkör

Fehér Mályva Hagyományőrző Közhasznú Egyesület Biharkeresztes

Rozmaring Nyugdíjas Népdalkör Debrecen

Akácos Út Magyar Nótaklub Hajdúdorog

Búzavirág Népdalkör Sajószöged

Kismarjai Bakakórus

Délibáb Nótakör Konyár

Újhajtás Nótakör Konyár

Tiszavirág Citerazenekar Polgár

Őszidő Nyugdíjas Klub Hajdúdorog

Bocskai Népzenei Együttes Hajdúdorog

Árvácska Népdalkör Polgár

Fehér Akác Népdalkör Váncsod

Takács Béla Magyar Nóta Egyesület Hajdúböszörmény

Muskátli Népdalkör Hajdúsámson

Szólisták:

Farkas Lajosné Debrecen

Bíró Sándorné Újléta

Csúzi Julianna Debrecen

Veres Sándor Hajúnánás

Holocsi Mária Anna Hajdúnánás

Kapros István Hajdúszoboszló

Csűri Katalin Érmihályfalva

Bán Tibor Tiszaújváros

Hadházi Sándor Hajdúböszörmény

Novák Miklós Józsa

Rózsa Ibolya Görbeháza

Szegedi Jánosné HAjdúbagos

Papp György HAjdúdorog

Dankó Mihály Hajdúdorog

Szabados István Hajdúdorog

Miska Béla Hajdúdorog

Görög László Hajdúdorog

Oláh László Hajdúdorog

Szilágyi János Hajdúdorog

Csuhai ANtalné Polgár

Kalóz Ernőné Polgár

Vámosi Albertné Polgár

Kókai Gyuláné Polgár

Szekeres Józsefné Polgár

Virágh Sándor Polgár

Bandula József Polgár

Boda András Hajdúböszörmény

Veres Sándorné Hajdúböszörmény

Bózsár Kati Hajdúböszörmény

Papp Mátyás Hajdúböszörmény

Nagy Bálintné Hajdúböszörtmény

Varga Antalné Hajdúböszörmény

Horváth Márton Hajdúböszörmény

Dr. Szilágyi Dénes Nyíregyháza

Csádi Sándor Konyár

Csuka Gáborné Borsi Rózsa Konyár

Major Imre Konyár

Bujdosó Zoltán Konyár

Csádi Gyuláné

Szép Sándorné Konyár

Vas Sándorné Konyár

Szólisták Újszentmargitáról:

Sándor István

Katona Csabáné

Gombos Juhász Zoltánné

Csobán Máté

Bana Sándor

Csobán Józsefné

Mályi LÁszlóné

Kovács Zsolt

Himer Gyuláné

Kovácsné Spisák Szilvia

Bertók Józsefné

Újszentmargita több mint egy évig tartotta az 55 óra 7 perces rekordot.

beolvasas.jpg

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 12
Heti: 66
Havi: 843
Össz.: 117 669

Látogatottság növelés
Oldal: Kivilágos virradtig
Újszentmargitai Hagyományőrző, Műemlékvédő és Településfejlesztő Alapítvány - © 2008 - 2024 - ujszentmargitaialapitvany.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »