Újszentmargitai Hagyományőrző, Műemlékvédő és Településfejlesztő Alapítvány

Őseidnek szent nevéhez,nemzetednek gyökeréhez, tesvér ne légy hűtlen soha

MÁLYI BÖLLÉRVIADAL

2012. JANUÁR 14.




Sült a hurka, kolbász Mályiban

 

 bollerviadal_magyarzenesz.jpg

 

Mályi – Visítással kezdődött szombat hajnalban Mályiban a Tóparti Böllérviadal. És persze sok-sok finomsággal folytatódott, na meg zenés programokkal.

·                                 Fotók | Tóparti Böllérviadal Mályiban

Korán csak a böllérek és segítőik keltek, hogy a böllérviadal főszereplőjét, a disznót előkészítsék. Illetve feldolgozzák, hogy a fesztiválra kiérkező vendégek már az ízletes hurkát, kolbászt, tepertőt kóstolhassák meg. Vendég pedig volt bőven, hiszen az egésznapos program több száz látogatót vonzott a Mályi tó partjára. A rendezvénydíszvendége pedig Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze volt, aki a böllérviadal zsűrizésében is segédkezett.

Míg a hajnali dísznóvágás után sültek, készültek a finomságok, addig a vendégeket a Perfect Együttes, a Százszorszép Dalkör, sólymász- és vadászmadár bemutató, az egri Kisötlet Gyermekszínpad műsora szórakoztatta. A böllérviadal után pedig Farkas Tamás operett, musical dalokat énekelt, fellépett az Igrice Néptánc Együttes, a Kiss Kata zenekar és a Slamo Revans zenekar.

A főszereplő mégis a disznótoros volt, legalábbis a leghosszabb sor azon sátor előtt állt, ahol hurkát, kolbászt, óriás tarjaszeleteket kínáltak. Akadt hozzá friss kenyér, savanyúság, de van, ahol frissen sült tócsnit is kaphattunk hozzá.

A forgatagban azonban kirakodóvásár, pálinka- és borkóstolás, házi sütemények, édességek is várták a vendégeket. A böllérek pedig a következőkben mérettettek meg: kolbász-, hurka-, toroskáposzta-, pecsenyekészítés.


A Százszorszép Dalkör Hagyományőrző csapata a Legjobb Csapat díjat hozta el a fesztiválról.


20120114_malyi_341.jpg

20120114_malyi_006.jpg

20120114_malyi_010.jpg

20120114_malyi_012.jpg

20120114_malyi_018.jpg

20120114_malyi_019.jpg

20120114_malyi_029.jpg

20120114_malyi_035.jpg

20120114_malyi_037.jpg

20120114_malyi_038.jpg

20120114_malyi_048.jpg

20120114_malyi_047.jpg

20120114_malyi_054.jpg

20120114_malyi_058.jpg

20120114_malyi_059.jpg

20120114_malyi_062.jpg

20120114_malyi_063.jpg

20120114_malyi_072.jpg


20120114_malyi_082.jpg

20120114_malyi_092.jpg

20120114_malyi_095.jpg

20120114_malyi_096.jpg

20120114_malyi_098.jpg

20120114_malyi_106.jpg

20120114_malyi_107.jpg

20120114_malyi_123.jpg

20120114_malyi_121.jpg

20120114_malyi_126.jpg


20120114_malyi_129.jpg

20120114_malyi_127.jpg

20120114_malyi_136.jpg

20120114_malyi_145.jpg

20120114_malyi_146.jpg

20120114_malyi_152.jpg

20120114_malyi_156.jpg

20120114_malyi_159.jpg

20120114_malyi_169.jpg

20120114_malyi_178.jpg

20120114_malyi_183.jpg

20120114_malyi_185.jpg

20120114_malyi_188.jpg

20120114_malyi_187.jpg

20120114_malyi_194.jpg

20120114_malyi_197.jpg

20120114_malyi_201.jpg

20120114_malyi_202.jpg

20120114_malyi_204.jpg

20120114_malyi_211.jpg

20120114_malyi_213.jpg

20120114_malyi_216.jpg

20120114_malyi_217.jpg

20120114_malyi_219.jpg

20120114_malyi_229.jpg

20120114_malyi_231.jpg

20120114_malyi_232.jpg

20120114_malyi_235.jpg

20120114_malyi_237.jpg

20120114_malyi_238.jpg

20120114_malyi_239.jpg


20120114_malyi_242.jpg

20120114_malyi_248.jpg

20120114_malyi_244.jpg

20120114_malyi_250.jpg

20120114_malyi_260.jpg

20120114_malyi_266.jpg

20120114_malyi_270.jpg

20120114_malyi_274.jpg

20120114_malyi_276.jpg

20120114_malyi_335.jpg

20120114_malyi_335.jpg

20120114_malyi_337.jpg

20120114_malyi_339.jpg

20120114_malyi_341.jpg

Köszönjük a szervezőknek a jó hangulatú programot. 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 8
Heti: 52
Havi: 202
Össz.: 67 232

Látogatottság növelés
Oldal: Mályi Böllérviadal
Újszentmargitai Hagyományőrző, Műemlékvédő és Településfejlesztő Alapítvány - © 2008 - 2019 - ujszentmargitaialapitvany.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »